Zsoltárok
39,1 Azt mondtam: Vigyázok az én utaimra, hogy ne vétkezzek nyelvemmel.
kantárral tartja a számat, míg a gonosz előttem van.
39:2 Elnémultam a hallgatástól, elhallgattam, még a jótól is; és a bánatom
megkeverték.
39:3 Felforrósodott bennem a szívem, miközben azon töprengtem, hogy égett a tűz: akkor
nyelvemmel beszéltem,
39:4 Uram, tudassam meg velem az én végemet és napjaim mértékét, hogy mi az!
hogy tudjam, milyen gyönge vagyok.
39:5 Íme, napjaimat tenyérnyire tetted; a korom pedig olyan
semmi előtted: bizony, minden ember a maga legjobb állapotában van
hiúság. Selah.
39:6 Bizony, minden ember hiábavalóságban jár, bizony nyugtalankodnak
hiábavaló: gazdagságot gyűjt, és nem tudja, ki gyűjti össze.
39:7 És most, Uram, mit várok én? reményem benned van.
39:8 Ments meg engem minden vétkemtől: ne tégy gyalázatává
bolond.
39:9 Néma voltam, nem nyitottam ki számat; mert te tetted.
39,10 Távolítsd el tőlem ütésedet, megemészt engem a te kezed ütése.
39:11 Amikor feddésekkel fedd meg az embert a hamisságért,
a szépséget elfogyasztja, mint a lepke: bizony minden ember hiúság. Selah.
39:12 Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet, és hallgasd kiáltásomat; ne maradj nyugton
könnyeim: mert jövevény vagyok nálad és jövevény, mint minden enyém
apák voltak.
39:13 Ó, kímélj meg engem, hogy erőre kapjak, mielőtt elmegyek, és nem leszek
több.