Zsoltárok 39,1 Azt mondtam: Vigyázok az én utaimra, hogy ne vétkezzek nyelvemmel. kantárral tartja a számat, míg a gonosz előttem van. 39:2 Elnémultam a hallgatástól, elhallgattam, még a jótól is; és a bánatom megkeverték. 39:3 Felforrósodott bennem a szívem, miközben azon töprengtem, hogy égett a tűz: akkor nyelvemmel beszéltem, 39:4 Uram, tudassam meg velem az én végemet és napjaim mértékét, hogy mi az! hogy tudjam, milyen gyönge vagyok. 39:5 Íme, napjaimat tenyérnyire tetted; a korom pedig olyan semmi előtted: bizony, minden ember a maga legjobb állapotában van hiúság. Selah. 39:6 Bizony, minden ember hiábavalóságban jár, bizony nyugtalankodnak hiábavaló: gazdagságot gyűjt, és nem tudja, ki gyűjti össze. 39:7 És most, Uram, mit várok én? reményem benned van. 39:8 Ments meg engem minden vétkemtől: ne tégy gyalázatává bolond. 39:9 Néma voltam, nem nyitottam ki számat; mert te tetted. 39,10 Távolítsd el tőlem ütésedet, megemészt engem a te kezed ütése. 39:11 Amikor feddésekkel fedd meg az embert a hamisságért, a szépséget elfogyasztja, mint a lepke: bizony minden ember hiúság. Selah. 39:12 Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet, és hallgasd kiáltásomat; ne maradj nyugton könnyeim: mert jövevény vagyok nálad és jövevény, mint minden enyém apák voltak. 39:13 Ó, kímélj meg engem, hogy erőre kapjak, mielőtt elmegyek, és nem leszek több.