Daniel
12:1 És abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki áll
a te néped fiaiért: és nyomorúság ideje lesz,
amilyen soha nem volt, mióta nemzet volt még ugyanabban az időben: és
abban az időben szabadul meg a te néped, minden létező
könyvbe írva találtuk.
12:2 Sokan pedig felébrednek azok közül, akik a föld porában alszanak
az örök életre, némelyek pedig a szégyenre és az örök megvetésre.
12:3 És a bölcsek ragyognak, mint az égbolt fénye;
és akik sokakat igazságra fordítanak, mint a csillagokat örökkön-örökké.
12:4 De te, Dániel, zárd be a szavakat, és pecsételd le a könyvet egészen a
a vég ideje: sokan futnak ide-oda, és lesz tudás
megnövekedett.
12,5 Akkor én, Dániel, néztem, és íme, ott állt a másik kettő, az egyik
a folyó partjának ezen az oldalán, a másik pedig a folyónak azon az oldalán
folyópart.
12:6 És monda az egyik a vászonba öltözött embernek, aki a vízen vala:
a folyó, meddig tart még ezeknek a csodáknak a vége?
12:7 És hallottam a vászonba öltözött embert, aki a tenger vizein vala
folyó, amikor jobb és bal kezét az ég felé emelte, és
megesküdtem arra, aki örökké él, hogy ez egy ideig, időkig lesz,
és fél; és amikor elérte, hogy szétszórja az erejét
a szent nép, mindezek beteljesednek.
12:8 És hallottam, de nem értettem; akkor mondtam: Uram, mi lesz?
vége ezeknek a dolgoknak?
12:9 És monda: Menj el, Dániel, mert a beszéd el van zárva és el van pecsételve
a vég idejéig.
12:10 Sokan megtisztulnak, kifehérednek és megpróbáltatnak; de a gonoszok megteszik
gonoszul cselekedjetek, és a gonoszok közül senki sem érti meg; de a bölcsek
megért.
12:11 És attól az időtől fogva, amikor a napi áldozatot elveszik, és a
utálatos, mely pusztává tesz, ezerkettő lesz
százkilencven nap.
12:12 Boldog, aki vár, és eljön az ezerháromszázhoz
öt és harminc nap.
12:13 De menj el a te utadig, amíg el nem lesz, mert megpihensz és megállsz
a sorsod a napok végén.