Daniel 12:1 És abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki áll a te néped fiaiért: és nyomorúság ideje lesz, amilyen soha nem volt, mióta nemzet volt még ugyanabban az időben: és abban az időben szabadul meg a te néped, minden létező könyvbe írva találtuk. 12:2 Sokan pedig felébrednek azok közül, akik a föld porában alszanak az örök életre, némelyek pedig a szégyenre és az örök megvetésre. 12:3 És a bölcsek ragyognak, mint az égbolt fénye; és akik sokakat igazságra fordítanak, mint a csillagokat örökkön-örökké. 12:4 De te, Dániel, zárd be a szavakat, és pecsételd le a könyvet egészen a a vég ideje: sokan futnak ide-oda, és lesz tudás megnövekedett. 12,5 Akkor én, Dániel, néztem, és íme, ott állt a másik kettő, az egyik a folyó partjának ezen az oldalán, a másik pedig a folyónak azon az oldalán folyópart. 12:6 És monda az egyik a vászonba öltözött embernek, aki a vízen vala: a folyó, meddig tart még ezeknek a csodáknak a vége? 12:7 És hallottam a vászonba öltözött embert, aki a tenger vizein vala folyó, amikor jobb és bal kezét az ég felé emelte, és megesküdtem arra, aki örökké él, hogy ez egy ideig, időkig lesz, és fél; és amikor elérte, hogy szétszórja az erejét a szent nép, mindezek beteljesednek. 12:8 És hallottam, de nem értettem; akkor mondtam: Uram, mi lesz? vége ezeknek a dolgoknak? 12:9 És monda: Menj el, Dániel, mert a beszéd el van zárva és el van pecsételve a vég idejéig. 12:10 Sokan megtisztulnak, kifehérednek és megpróbáltatnak; de a gonoszok megteszik gonoszul cselekedjetek, és a gonoszok közül senki sem érti meg; de a bölcsek megért. 12:11 És attól az időtől fogva, amikor a napi áldozatot elveszik, és a utálatos, mely pusztává tesz, ezerkettő lesz százkilencven nap. 12:12 Boldog, aki vár, és eljön az ezerháromszázhoz öt és harminc nap. 12:13 De menj el a te utadig, amíg el nem lesz, mert megpihensz és megállsz a sorsod a napok végén.