2 Sámuel
13:1 És lőn ezután, hogy Absolonnak, a Dávid fiának volt egy vására
nővér, akinek a neve Tamar; és Amnon, a Dávid fia szerette őt.
13:2 Amnon pedig annyira dühös volt, hogy megbetegedett nővéréért, Támárért; neki
szűz volt; és Amnon úgy gondolta, hogy nehéz bármit is tennie vele.
13,3 Amnonnak pedig volt egy barátja, akinek Jonadáb volt a neve, Simé fia
Dávid testvére: Jónádáb pedig igen ravasz ember volt.
13,4 És monda néki: Miért vagy te, a király fia, naptól fogva?
Ma? nem mondod el? Amnon pedig monda néki: Szeretem Támárt, én
Absolon testvér testvére.
13,5 És monda néki Jonadáb: Feküdj le az ágyadba, és tedd meg magad.
beteg; és amikor atyád eljön hozzád, mondd neki: Kérlek!
jöjjön Támár húgom, és adjon nekem húst, és öltöztesse a húst az enyémbe
lássam, hogy lássam és a kezéből egyem.
13:6 Amnon tehát lefeküdt, és megbetegedett, és mikor a király megérkezett
lássátok, monda Amnon a királynak: Engedd meg Támárt, a húgomat
gyere, és készíts nekem egy pár süteményt a szemem előtt, hogy egyek nála
kéz.
13,7 Akkor Dávid hazaküldte Támárhoz, mondván: Menj most a te atyádfiához, Amnonhoz!
házat, és öltöztess fel neki húst.
13:8 Támár tehát bátyjának, Amnonnak házába ment; és lefektették. És
lisztet vett, meggyúrta, és süteményt készített az ő szeme láttára, és meg is tette
sütjük a süteményeket.
13:9 És vett egy serpenyőt, és kiöntötte előtte; de nem volt hajlandó
eszik. És monda Amnon: Vágj ki tőlem minden embert. És minden alkalommal kimentek
férfi tőle.
13,10 Amnon így szólt Támárhoz: Vidd be a húst a kamrába, hogy
egyél a kezedből. Támár pedig vette a süteményeket, amelyeket készített, és
bevitte őket a kamrába Amnonnak, a testvérének.
13,11 És mikor elvitte néki enni, megragadta, és
így szólt hozzá: Gyere, feküdj velem, nővérem.
13:12 Ő pedig így válaszolt neki: Nem, testvérem, ne kényszeríts! mert nincs ilyen
amit tenni kell Izraelben: ne csináld ezt az ostobaságot.
13:13 És én, hová vigyem szégyenemet? és ami téged illet, meg fogod tenni
légy olyan, mint az egyik bolond Izraelben. Most tehát, kérlek, beszélj hozzád
a király; mert nem tart meg tőled.
13:14 De nem akart hallgatni az ő szavára, hanem erősebb lévén annál
ő kényszerítette, és vele feküdt.
13:15 Amnon pedig nagyon gyűlölte őt; így a gyűlölet, amellyel gyűlölt
nagyobb volt annál a szeretetnél, amellyel a férfi szerette őt. És Amnon azt mondta
neki: Kelj fel, menj el!
13:16 És monda néki: Nincs okom: ez a gonoszság, hogy elküld engem
nagyobb, mint a másik, amit velem tettél. De nem akarta
hallgass rá.
13,17 Ekkor hívatta szolgáját, aki szolgált neki, és így szólt: Hagyd!
ezt a nőt ki tőlem, és reteszeld utána az ajtót.
13:18 Különféle színű ruha volt rajta, mert ilyen ruhákkal
a király lányai szüzek voltak. Aztán a szolgája
kihozta, és bezárta utána az ajtót.
13,19 Támár hamut tett a fejére, és megszaggatta különböző színű ruháját
ez rajta volt, és a fejére tette a kezét, és tovább sírt.
13:20 És monda néki Absolon, az ő bátyja: Amnon, a te bátyád vele volt
téged? de maradj csendben, húgom: ő a te testvéred; tekintettel nem
ez a dolog. Támár tehát elhagyatottan maradt testvére, Absolon házában.
13,21 Amikor azonban Dávid király mindezeket meghallotta, nagyon megharagudott.
13:22 Absolon pedig nem beszélt testvérének, Amnonnak sem jót, sem rosszat
Absolon gyűlölte Amnont, mert kényszerítette testvérét, Támárt.
13:23 És lőn két teljes év múlva, hogy Absolonnak nyírói voltak
Baal-Házorban, amely Efraim mellett van, és meghívta Absolon mindnyájat
király fiai.
13,24 Absolon pedig odament a királyhoz, és ezt mondta: Íme, a te szolgád
juhnyírók; Engedd el, kérlek, a királyt és szolgáit
a te szolgád.
13,25 És monda a király Absolonnak: Nem, fiam, most ne menjünk el mindnyájan, nehogy
kötelesek vagyunk neked. És megszorította: de nem akart elmenni,
hanem megáldotta.
13,26 Akkor monda Absolon: Ha nem, engedd, hogy Amnon bátyám menjen velünk.
És monda néki a király: Miért menne veled?
13,27 Absolon azonban kényszerítette őt, hogy engedje el Amnont és a király összes fiát.
vele.
13,28 Absolon pedig megparancsolta szolgáinak, mondván: Most figyeljetek meg, amikor Amnon
a szív a bortól vidám, és ha azt mondom néktek: Verjétek meg Amnont! akkor
öld meg, ne félj: nem én parancsoltam neked? légy bátor, és légy
bátor.
13,29 Absolon szolgái pedig úgy cselekedtek Amnonnal, ahogyan Absolon parancsolta.
Ekkor a király összes fia felkelt, és mindenki felkapaszkodott az öszvérére,
és elmenekült.
13:30 És lőn, amikor úton voltak, híre ment
Dávid, mondván: Absolon a király minden fiát megölte, de nincs
egyikük elment.
13:31 Ekkor felkelt a király, megszaggatta ruháit, és a földre feküdt; és
minden szolgája ott állt bérelt ruháival.
13,32 És válaszolt Jonadáb, Simeának, Dávid testvérének fia, és így szólt:
nem az én uram gondolja, hogy megölték a király összes fiatalját
fiai; mert csak Amnon halt meg, mert Absolon elrendelése szerint ez
attól a naptól fogva elhatározta, hogy kényszerítette nővérét, Támárt.
13:33 Most azért ne vegye az én uram, a király a dolgot a szívére
gondoljátok, hogy a király összes fia meghalt, mert csak Amnon halt meg.
13:34 Absolon azonban elfutott. És a fiatalember, aki az órát tartotta, felemelte az övét
szemei és nézték, és íme, sok ember jött az úton
mögötte a domboldalon.
13,35 És monda Jonadáb a királynak: Íme, a király fiai jönnek, ahogy a te
szolga mondta, így van.
13,36 És lőn, amint befejezte a beszédet,
íme, eljöttek a király fiai, felemelték hangjukat és sírtak
a király is és minden szolgája nagyon sírt.
13,37 Absolon azonban elfutott, és Talmaihoz, Ammihud fiához, a királyhoz ment.
Geshur. És Dávid minden nap gyászolta a fiát.
13,38 Absolon tehát elfutott, és Gesúrba ment, és ott volt három évig.
13:39 Dávid király lelke pedig vágyott Absolonhoz, mert ő volt
megvigasztalódott Amnon miatt, látva, hogy meghalt.