2 Sámuel 13:1 És lőn ezután, hogy Absolonnak, a Dávid fiának volt egy vására nővér, akinek a neve Tamar; és Amnon, a Dávid fia szerette őt. 13:2 Amnon pedig annyira dühös volt, hogy megbetegedett nővéréért, Támárért; neki szűz volt; és Amnon úgy gondolta, hogy nehéz bármit is tennie vele. 13,3 Amnonnak pedig volt egy barátja, akinek Jonadáb volt a neve, Simé fia Dávid testvére: Jónádáb pedig igen ravasz ember volt. 13,4 És monda néki: Miért vagy te, a király fia, naptól fogva? Ma? nem mondod el? Amnon pedig monda néki: Szeretem Támárt, én Absolon testvér testvére. 13,5 És monda néki Jonadáb: Feküdj le az ágyadba, és tedd meg magad. beteg; és amikor atyád eljön hozzád, mondd neki: Kérlek! jöjjön Támár húgom, és adjon nekem húst, és öltöztesse a húst az enyémbe lássam, hogy lássam és a kezéből egyem. 13:6 Amnon tehát lefeküdt, és megbetegedett, és mikor a király megérkezett lássátok, monda Amnon a királynak: Engedd meg Támárt, a húgomat gyere, és készíts nekem egy pár süteményt a szemem előtt, hogy egyek nála kéz. 13,7 Akkor Dávid hazaküldte Támárhoz, mondván: Menj most a te atyádfiához, Amnonhoz! házat, és öltöztess fel neki húst. 13:8 Támár tehát bátyjának, Amnonnak házába ment; és lefektették. És lisztet vett, meggyúrta, és süteményt készített az ő szeme láttára, és meg is tette sütjük a süteményeket. 13:9 És vett egy serpenyőt, és kiöntötte előtte; de nem volt hajlandó eszik. És monda Amnon: Vágj ki tőlem minden embert. És minden alkalommal kimentek férfi tőle. 13,10 Amnon így szólt Támárhoz: Vidd be a húst a kamrába, hogy egyél a kezedből. Támár pedig vette a süteményeket, amelyeket készített, és bevitte őket a kamrába Amnonnak, a testvérének. 13,11 És mikor elvitte néki enni, megragadta, és így szólt hozzá: Gyere, feküdj velem, nővérem. 13:12 Ő pedig így válaszolt neki: Nem, testvérem, ne kényszeríts! mert nincs ilyen amit tenni kell Izraelben: ne csináld ezt az ostobaságot. 13:13 És én, hová vigyem szégyenemet? és ami téged illet, meg fogod tenni légy olyan, mint az egyik bolond Izraelben. Most tehát, kérlek, beszélj hozzád a király; mert nem tart meg tőled. 13:14 De nem akart hallgatni az ő szavára, hanem erősebb lévén annál ő kényszerítette, és vele feküdt. 13:15 Amnon pedig nagyon gyűlölte őt; így a gyűlölet, amellyel gyűlölt nagyobb volt annál a szeretetnél, amellyel a férfi szerette őt. És Amnon azt mondta neki: Kelj fel, menj el! 13:16 És monda néki: Nincs okom: ez a gonoszság, hogy elküld engem nagyobb, mint a másik, amit velem tettél. De nem akarta hallgass rá. 13,17 Ekkor hívatta szolgáját, aki szolgált neki, és így szólt: Hagyd! ezt a nőt ki tőlem, és reteszeld utána az ajtót. 13:18 Különféle színű ruha volt rajta, mert ilyen ruhákkal a király lányai szüzek voltak. Aztán a szolgája kihozta, és bezárta utána az ajtót. 13,19 Támár hamut tett a fejére, és megszaggatta különböző színű ruháját ez rajta volt, és a fejére tette a kezét, és tovább sírt. 13:20 És monda néki Absolon, az ő bátyja: Amnon, a te bátyád vele volt téged? de maradj csendben, húgom: ő a te testvéred; tekintettel nem ez a dolog. Támár tehát elhagyatottan maradt testvére, Absolon házában. 13,21 Amikor azonban Dávid király mindezeket meghallotta, nagyon megharagudott. 13:22 Absolon pedig nem beszélt testvérének, Amnonnak sem jót, sem rosszat Absolon gyűlölte Amnont, mert kényszerítette testvérét, Támárt. 13:23 És lőn két teljes év múlva, hogy Absolonnak nyírói voltak Baal-Házorban, amely Efraim mellett van, és meghívta Absolon mindnyájat király fiai. 13,24 Absolon pedig odament a királyhoz, és ezt mondta: Íme, a te szolgád juhnyírók; Engedd el, kérlek, a királyt és szolgáit a te szolgád. 13,25 És monda a király Absolonnak: Nem, fiam, most ne menjünk el mindnyájan, nehogy kötelesek vagyunk neked. És megszorította: de nem akart elmenni, hanem megáldotta. 13,26 Akkor monda Absolon: Ha nem, engedd, hogy Amnon bátyám menjen velünk. És monda néki a király: Miért menne veled? 13,27 Absolon azonban kényszerítette őt, hogy engedje el Amnont és a király összes fiát. vele. 13,28 Absolon pedig megparancsolta szolgáinak, mondván: Most figyeljetek meg, amikor Amnon a szív a bortól vidám, és ha azt mondom néktek: Verjétek meg Amnont! akkor öld meg, ne félj: nem én parancsoltam neked? légy bátor, és légy bátor. 13,29 Absolon szolgái pedig úgy cselekedtek Amnonnal, ahogyan Absolon parancsolta. Ekkor a király összes fia felkelt, és mindenki felkapaszkodott az öszvérére, és elmenekült. 13:30 És lőn, amikor úton voltak, híre ment Dávid, mondván: Absolon a király minden fiát megölte, de nincs egyikük elment. 13:31 Ekkor felkelt a király, megszaggatta ruháit, és a földre feküdt; és minden szolgája ott állt bérelt ruháival. 13,32 És válaszolt Jonadáb, Simeának, Dávid testvérének fia, és így szólt: nem az én uram gondolja, hogy megölték a király összes fiatalját fiai; mert csak Amnon halt meg, mert Absolon elrendelése szerint ez attól a naptól fogva elhatározta, hogy kényszerítette nővérét, Támárt. 13:33 Most azért ne vegye az én uram, a király a dolgot a szívére gondoljátok, hogy a király összes fia meghalt, mert csak Amnon halt meg. 13:34 Absolon azonban elfutott. És a fiatalember, aki az órát tartotta, felemelte az övét szemei és nézték, és íme, sok ember jött az úton mögötte a domboldalon. 13,35 És monda Jonadáb a királynak: Íme, a király fiai jönnek, ahogy a te szolga mondta, így van. 13,36 És lőn, amint befejezte a beszédet, íme, eljöttek a király fiai, felemelték hangjukat és sírtak a király is és minden szolgája nagyon sírt. 13,37 Absolon azonban elfutott, és Talmaihoz, Ammihud fiához, a királyhoz ment. Geshur. És Dávid minden nap gyászolta a fiát. 13,38 Absolon tehát elfutott, és Gesúrba ment, és ott volt három évig. 13:39 Dávid király lelke pedig vágyott Absolonhoz, mert ő volt megvigasztalódott Amnon miatt, látva, hogy meghalt.